Neretva / Baćinska jezera

Neretva / Baćinska jezera

A Neretva-folyó az olyan folyók egyike, amely gazdagságával és erejével bármelyik szakaszán bámulattal tölt el, főleg a deltájánál, az egyetlen ilyenfajta torkolatnál a környéken. A forrása Prenja és Bjelolasica hegyek között, Bosznia és Hercegovinában található körülbelül ezer méter tengerszint feletti magasságon, majd magasztos kanyonokon át folyik erőteljesen és csak kétszáz kilométer után folyik át Horvátország területére, ahol ugyanúgy jelen van a hozzáfűződő természeti és kulturális hagyaték.

 

A csónakversenynek itt nagy hagyománya van, mivel a régi időkben a kommunikáció és a szállítás kisebb nagyobb facsónakok, a trupici (személyszállító) i lađe (rakományszállító), segítségével történt. Manapság a Maraton lađa nevezetű csónakverseny egy nagy társadalmi esemény, amelynek elsődleges célja az említett hagyomány felelevenítése, így sokan részt vesznek a Metković várostól Ploče kikötőig tartó szakaszon futó versenyen a tekintélyes cím elnyeréséért.

Amíg a felső folyamon Konjic és Mostar városoknál számos vadvízi rész várja a kikapcsolódásra vágyó raftingozókat, Horvátország területén a folyó termékeny völgyön át folyik, ahol is nehéz különbséget tenni a természetes mellékágak és a kiásott csatornák között, hiszen itt a lakosság évtizedek óta intenzív mezőgazdásági tevékenységet űz.

A Neretva-folyó horvát része nem próbálkozatja meg az evezőket és minden korosztály számára megfelelő, a fő folyamon kívül pedig a mellékágakon és csatornákon is lehet evezni, ezenkívül még a Modro oko és Desne tavak felé is.

 

A kimondottan termékeny terület mészköves dombokkal tarkított, közöttük pedig a mezőgazdaság mellett a természet is gazdag arcát mutatja. A folyó partján jellegzetes mocsaras vegetáció uralkodik, mint például a nád és a sas, s így kitűnő élőhelyet nyújt számos mocsárban élő madárfaj számára. Ennek megfelelően nem csoda, hogy a völgy szélein ornitológiai és hal-természetrajzi rezervátumok találhatóak, amelyekbe kajakkal csendesen és feltűnés nélkül be lehet evezni és megcsodálni a gazdag növény- és állatvilágot.

 

A helyi idegenvezetők által szervezett túrák általában Opuzentől indulnak a Kuti tó felé, majd visszafordulnak a kezdőpont felé, azzal, hogy a kötelező pihenőket a hagyományos éttermek egyikében tartják, így lehetőséget nyújtva a helyi ételkülönlegességnek tartott angolnából és békából készült ételek megkostolására.

Domagoj Blažević

A Neretva-folyó partján számos archeológiai maradványt találunk, ezért az evezés és kerékpározás kombinációja kitűnő ötlet. Ilyen módon hihetetlen helyszíneket lehet megtekinteni, a Narona múzeumot, vagy a 16. század óta a Neretva partján büszkén álló Kula Norinska bástyát.

Ivo Biočina

Csupán néhány kilométerre Ploče-től, elrejtve a turistaútvonalaktól található a Baćinska jezera nevezetű hét egymás között összekötött tóból álló rendszer, melyre nyugodtan mondhatjuk, hogy a Neretva-folyónak nevezet torta habja.